A húsvéti ünnepi időszakban, április 17-ig 7 órától éjfélig fogadja az utazókat a bácsalmási közúti határátkelőhely – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A hosszabbított nyitvatartás csak pénteken, szombaton és vasárnap érvényes.
A Királyhalom-Ásotthalom, valamint a Bajmok-Bácsalmás határátkelőhely az ünnepek elmúltával mától újra a megszokott időben, 7 órától 19 óráig működik - közölték az illetékesek.
Szerbia gyásznapot hirdetett minden meggyilkolt emberért az Észak-Koszovói Banjskában, a megölt három szerb miatt, és a megölt koszovói rendőr miatt is - jelentette ki Aleksandar Vučić a Szerbiai RTV esti Oko című műsorában.
Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükaján 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.
A szebb iskolákért elnevezésű projekt keretében 200 drónt és 200 robotot adományoz a vajdasági iskolák informatikai szakköreinek a belgrádi és az újvidéki Rotary Club. 25 vajdasági óvoda bútorzatát is felújították.
Lendületben - mit tehetünk a kiégés ellen? címmel szervezett kötetlen beszélgetéssel egybekötött előadást az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete.
A mezőgazdasági helyzet és az együttműködési lehetőségek feltérképezése céljából baden-württembergi küldöttség érkezett Vajdaságba. A német delegációt a tartományi mezőgazdasági titkárság fogadta.