A család és a hagyományos értékek védelme a legfontosabb - hangzott el a Nemzeti gyülekezés - Államalkotó erő nevű lista kampányzáró rendezvényén, Belgrádban. Az összefogás képviselői szerint Szerbia szent és a pártok felett áll.
Győzhet az önkormányzati választáson a Szerbia az erőszak ellen koalíció Belgrádban, Kruševacon, Kragujevacon, Kraljevóban, Knićben, Smederevóban. Legalábbis ebben hisz a Szabadság és Igazságosság párt vezetője.
Adventi koncertet szervezett Belgrádban Magyarország Nagykövetsége és a Collegium Hungaricum kulturális központ. Az érdeklődők a budapesti Kodály Spicy Jazz zenekar fellépését tekinthették meg a szerb fővárosban működő Bitef színházban.
Az évforduló alkalmából állófogadást tartottak a szerb fővárosban, amelyen az eddigi tevékenységeket vitatták meg, valamint a december 17-i szerbiai választásokon való részvételre buzdítottak.
A NATO-főtitkár Belgrádot és Pristinát is a fennálló feszültségek megoldására szólította fel. Kiemelte, a KFOR-nak kizárólag az a feladata Koszovóban, hogy megóvja az ott élő közösségek békéjét, biztonságát, legyen szó a szerb, vagy az albán félről.
Az érdeklődők két Magyarországról érkező művész, Zságer Balázs és Katona Kati audiovizuális előadását tekinthették meg a belgrádi Dom Omladine kultúrközpontban. Társfellépőként egy szerbiai előadóművész, Kir is csatlakozott a programhoz.
Energetikai kérdésekről, főleg a földgáz szállítására vonatkozó tranzitdíj Bulgária általi emeléséről tárgyalt Belgrádban Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, valamint Dubravka Đedović Handanović szerb energiaügyi miniszter.
A legkisebbeket ringató, a nagyobbakat ügyességi játékok várták. Az esemény keretein belül babacsomagokat is osztottak, de nem utolsósorban jótékonysági akciót is szerveztek a temerini Varga Heléna gyógyulásáért.
A brazil együttes - a magyar válogatott szempontjából kedvezően - 30-27-re legyőzte a cseh csapatot a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában.
December 17-én szabadítsuk fel Belgrádot, Vajdaságot, Kragujevacot, Kruševacot és Kraljevot, ezt követően tavasszal pedig Újvidéket! Erre szólította fel a választókat szombat este a tartományi székvárosban tartott kampánygyűlésén Marinika Tepić.
A család és a hagyományos értékek védelme a legfontosabb - hangzott el a Nemzeti gyülekezés - Államalkotó erő nevű lista kampányzáró rendezvényén, Belgrádban. Az összefogás képviselői szerint Szerbia szent és a pártok felett áll.
Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.
A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.