Az önkormányzat szerződést írt alá a felelős minisztériummal, valamint a kínai CRBC vállalattal a hálózat 110 kilométerrel való bővítéséről, illetve a moholi szennyvíztisztító telep kapacitásának szélesítéséről.
Jelentős, az adai lakosok komfortérzetét és biztonságát megcélzó fejlesztések valósultak meg 2022-ben a községben. Többek között egyházi és oktatási, valamint hagyományápoló tevékenységet folytató szervezetek épületei újultak meg.
Átadták tegnap a korszerű eszközökkel felszerelt és a XXI. század követelményeinek eleget tevő adai sportcsarnokot. Az ünnepség után az adai játékosok egy mérkőzéssel fel is avatták azt.
Szerbia gyásznapot hirdetett minden meggyilkolt emberért az Észak-Koszovói Banjskában, a megölt három szerb miatt, és a megölt koszovói rendőr miatt is - jelentette ki Aleksandar Vučić a Szerbiai RTV esti Oko című műsorában.
Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükaján 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.
A szebb iskolákért elnevezésű projekt keretében 200 drónt és 200 robotot adományoz a vajdasági iskolák informatikai szakköreinek a belgrádi és az újvidéki Rotary Club. 25 vajdasági óvoda bútorzatát is felújították.
Lendületben - mit tehetünk a kiégés ellen? címmel szervezett kötetlen beszélgetéssel egybekötött előadást az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete.
A mezőgazdasági helyzet és az együttműködési lehetőségek feltérképezése céljából baden-württembergi küldöttség érkezett Vajdaságba. A német delegációt a tartományi mezőgazdasági titkárság fogadta.