Ugrás a tartalomra
Fotó Videó

Ajándék a cipősdobozból
2022-05-01; 18:03

150 gyerek napját tették ma szebbé Zentagunarason, ahol cipősdoboz-akciót szerveztek a legkisebbeknek. Az Armida Nőszervezet és a helyi közösség összefogásának köszönhetően a 2010 és 2020 között született gyerekek részesültek ajándékban.
Fotó Videó
cipősdobozok

Cipősdoboz-akció Bácskertesen
2022-05-01; 18:03

Jónak lenni jó! névvel indít cipősdoboz akciót hat fiatal lány Bácskertesen. Céljuk, hogy karácsonykor a szegény sorsú gyerekek is kapjanak ajándékot.

Cipősdoboz-akció Vajdaságban
2019-11-06; 22:24

A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium idén is megszervezi cipősdoboz-akcióját. A kezdeményezés célja, hogy segítsenek a rászoruló gyermekeken.

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.