Ugrás a tartalomra
Fotó

Soha többé! Békemenet Budapesten
2021-10-23; 17:37

A budapesti békemenet indulása előtt a Szabadság híd budai hídfőjénél egy Csepel teherautó platójáról Csizmadia László szervező az összegyűlt tömegnek azt mondta: készek vagyunk együtt az európai zsidó-keresztény civilizáció megvédésére.

A gyurcsányi terror útvonalán halad a Békemenet
2021-10-13; 13:21

A 2006-os terror útvonalán halad a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány által szervezett Békemenet október 23-án Budapesten - közölte a CÖF alapítója sajtótájékoztatón, Budapesten.

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.