Magyar kutatók először igazolták, hogy a beszédre specializált agyterületek már születéskor azonosítják az emberi kommunikációt, még akkor is, ha maga az újszülött nem vesz részt az interakcióban.
Az esemény kapcsán az elkövetkező napokban számos vajdasági településen szerveznek filmvetítéseket, amelyeken vajdasági magyar rendezők alkotásai láthatók. A vetítések mellett közönségtalálkozókat is tartanak.
8 ezer felett van az egy nap alatt regisztrált új koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában. Emellett a halottak és a kórházban kezeltek napi száma sem csökken.
Óbecsén a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben tartott délután lakossági fórumot a Vajdasági Magyar Szövetség. Az eseményen jelen volt Lázár János magyar építési és közlekedési miniszter is, aki a Tisza-parti városban zárta vajdasági körútját.
December 17-én előrehozott parlamenti választások lesznek Szerbiában. A sorozatunkban megismerhetik a voksoláson induló jelöltlistákat. A Szerbiai Szocialista Párt adta át másodikként a jelöltlistáját a Köztársasági Választási Bizottságnak.
Nagy volt az érdeklődés a helyi iskola diákjai részéről. A Vajdasági Birkózóakadémia berkeiben a pacsérival egyben már kilenc klub nyílt, de folytatni fogják a tagtoborzást és a birkózóiskolák nyitását.
A hatóság emberei minden olyan útvonalat ellenőrzés alatt tartanak, amelyeken az illegális bevándorlók taxikkal vagy embercsempészek segítségével a szerb-magyar határ közelébe juthatnának.
Folytatódik a Prosperitati Alapítvány vajdasági gazdaságfejlesztési programja, két új pályázat jelent meg a mezőgazdasági termelők és a vállalkozók számára, 2-2 milliárd forintos keretösszeggel. Pályázni december 5-től lehet.
Újabb ideiglenes útlezárás várható Szabadkán. A Belgrád-Budapest vasútvonal kiépítése miatt november 25-étől, vagyis szombattól tíz napon át zárva lesz a Makszim Gorkij, a Jovan Mikić, a Papp Pál és a Szegedi út kereszteződése.