Ez a Kárpát-medence legnagyobb vallási eseménye és zarándoklata. A szervezők mintegy 300 ezer zarándokra számítanak. Az ünnepi szentmisét szombaton 11 órától a Szabadkai Magyar Rádió élőben közvetíti.
Felemelő érzés több százezer zarándokkal felsétálni a csíksomlyói nyeregbe, a pünkösdi szentmisére - vélik a résztvevők. A Pannon RTV stábja a helyszínen természetesen vajdasági hívekkel is találkozott.
Ezúttal is megtelt a hegynyereg - ezrek gyűltek össze a csíksomlyói búcsú ünnepi szentmiséjére. Az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási eseménye az idén egybeesik a nemzeti összetartozás napjával.
A magyar kormány megemelt keretösszeggel, 50 millió forinttal támogatja a határon túli professzionális magyar színházak és táncművészeti szervezetek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását.
Petőfi Sándor arcképét ábrázoló bélyeget bocsátott ki a Szerbiai Posta, amelyet a Magyar Szó Lapkiadó Kft. Forum nyomdájának bélyegosztálya nyomtatott ki.
A banjskai akcióról senkit nem tájékoztattam, sem a belgrádi vezetést, sem a koszovói szerb politikum képviselőit, az említettek semmilyen formában nem támogattak - ezt írta Milan Radoičić.
A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai több minősített lopás, minősített lopási kísérletek és lopási kísérletek gyanújával letartóztatta az 1985-ös születésű Szabadka környéki J. K.-t.
Holnap kezdik kifizetni a 16 éves és az annál fiatalabb gyerekeknek járó 10 ezer dináros egyszeri támogatást Szerbiában - egyebek mellett erről beszélt Siniša Mali a szerb közmédia műsorában.