Csókán is bemutatta Menyegző című előadását a magyarkanizsai Mázlisták amatőr színjátszó társulat. A társulatot fogyatékossággal élő emberek alkotják, akik Mácsai Mónika és Kávai Eleonóra vezetésével állították színpadra a darabot.
A magyar kultúra rólunk szól, értünk él - hangzott el a magyar kultúra napja alkalmából csütörtök este Csókán tartott műsoron. Az eseményen fellépett a Mécsvirág együttes.
22. alkalommal szervezték meg a Vajdasági Suliszínház Fesztivált Csókán. A gálaműsornak a Csóka Művelődési és Oktatási Központ színházterme adott otthont. Öt döntős produkciót láthattak az érdeklődők.
A kezdeményező a Kiss Lajos Néprajzi Társaság volt, amihez a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület és a Csóka Művelődési és Oktatási Központ is csatlakozott. Az ünnepséget népzene, népi játékok, valamint tudományos előadások színesítették.
Nőnapi koncerttel lepte meg a helybeli hölgyeket a Csóka Művelődési és Oktatási Központ tegnap este. A jó hangulatról a Night Cruisers Band gondoskodott.
Jöjj, népek Megváltója! címmel adventi hangversenyt tartottak a Csóka Művelődési és Oktatási Központ színháztermében. Miklós Réka énekes és Borbély Zoltán orgonista gregorián és népének feldolgozásokat adtak elő péntek este.
Nekem a műsor előtt öt tanácsadó azt javasolta. hogy ne legyek morcos, pesszimista, de én a dolgokat másként látom, nem vagyok optimista - fogalmazott a szerb elnök.
A Közügyeknek adott interjújában a nagybecskereki lány mesélt a műtétről, a hétköznapjairól, családjáról és barátairól és arról is, mekkora erőt kap az őt támogató közösségtől.
Évzáró ünnepséget tartottak a szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő- és Gyakorlóintézményben. Az óvónőktől és a barátoktól 12 ballagó búcsúzott, akik szeptembertől már az iskolapadot koptatják.
Palicson ad koncertet Ákos, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja. A fellépés a VM4K Nyárhangoló Fesztiváljának része lesz - adták hírül a szervezők az esemény Facebook-oldalán.
A Duna népszerű nyári magazinműsora június 17-től ismét élőben jelentkezik a Balaton-partról. A NYÁR 23 különleges szombati adással, kibővült tematikával és a két műsorvezetőpárossal veszi kezdetét.
Több mint 300 gyerek vett részt a 15. Gyerekfesztiválon a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola szervezésében. A gyerekek több kategóriában léptek színpadra, de ez mellett barátkoztak és közös játékokban is részt vettek.
Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.
Gyors és hatékony akcióval elkapta a szabadkai rendőrség azt a férfit, aki tegnap lábon lőtt egy 25 éves férfit Szabadka központjához közel egy gyalogátkelőn - írják tájékoztatójukban.