Abszolút hazugságnak nevezte Dmitrij Peszkov azokat az állításokat, amelyek szerint a Kremlnek köze lenne annak a magánrepülőgépnek a lezuhanásához, amelynek utaslistáján a Wagner zsoldoscsoport alapítója, Jevgenyij Prigozsin neve is szerepelt.
Az orosz erők némi előnyt szereztek a keleti csatatéren, Bahmut városában, de súlyos árat fizettek ezért, amely emberéletekben mérhető – közölte a kijevi vezetés csütörtökön, részleteket azonban nem közöltek.
Egy újvidéki hívekből álló csoport tartózkodik a Banjska kolostorban, annak az észak-koszovói településnek a közelében, ahol éjszaka incidens történt ismeretlen elkövetők és a koszovói rendőrség között. Egy rendőr meghalt, egy pedig megsebesült.
Megszentelték a terményt Horgoson, a Havas Boldogasszony-templomban. Az esemény a Szüreti Napok egyik legrégebbi és legnagyobb hagyománnyal rendelkező kísérőprogramja.
Holnap kezdik kifizetni a 16 éves és az annál fiatalabb gyerekeknek járó 10 ezer dináros egyszeri támogatást Szerbiában - egyebek mellett erről beszélt Siniša Mali a szerb közmédia műsorában.
Október elsejétől érvényesek az új nyugdíjas kártyák. Ezzel kapcsolatban ma újabb 16 intézménnyel írt alá szerződést a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap. A kártya felmutatásával a nyugdíjasok kedvezményeket kaphatnak.
Újabb 16 termékkel bővült a Jobb ár, vagyis a Bolja cena akció listája. Mától így már összesen 36 árucikket vásárolhatunk olcsóbban a programban résztvevő boltokban.