Egy felmérés szerint az emberek 35 százaléka a fáradtság miatt nem változtat az étrendjén és testmozgása mennyiségén - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása szerdán.
Az Európát sújtó rendkívüli hőhullámok miatt az átlagosnál 16 százalékkal többen haltak meg az Európai Unióban idén júliusban, egyben ez volt az eddig feljegyzett legmagasabb halálozás ebben az évben - derült ki az Eurostat jelentéséből.
Közel 200 fiatal részvételével zajlott a Popeye elnevezésű IPA projekt. Finom és egészséges ételeket kóstolhattak, valamint több sportágban is kipróbálhatták magukat a résztvevők.
Már két pohár borral elérhető a felnőtteknek ajánlott napi cukormennyiség határértéke - idézte a The Guardian egy brit egészségügyi szervezet felmérését.
A közelmúltban bekövetkezett hőhullámok, a Déli-óceánban bekövetkezett változások és az antarktiszi tengeri jég kiterjedésének csökkenése arra utal, hogy éghajlati fordulópont közelébe kerülhetünk.
Korai figyelmeztető és válságkezelő rendszert (SRUUK) vezetnek be Horvátországban, amely természeti katasztrófa esetén veszélyjelzéseket küld az emberek mobiltelefonjára – jelentette be Davor Božinović horvát belügyminiszter Zágrábban.
Bármilyen nehézség ellenére összeköt bennünket közös kultúránk, közös történelmünk, közös anyanyelvünk és szokásaink - mondta Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára Torockón.
Hétfőtől külön sávban végzik az uniós és az azon kívüli állampolgárok ellenőrzését a Röszke-Horgos autópálya-határátkelőhelyen - közölte honlapján a magyar rendőrség.
Erős nemzetként kell választ adni a jelen kihívásaira, erős nemzetként kell a nemzetek Európája erőforrásának lenni - jelentette ki Szili Katalin a felvidéki Éberhardon.
Hetvenkét éves korában elhunyt Philippe Pozzo di Borgo francia üzletember, akinek az élete ihlette az Életrevalók című nagy sikerű filmet - közölték a vígjáték rendezői péntek este az AFP francia hírügynökséggel.
Halászlé és borversenyt tartottak Horgoson. A Szent Orbán Borlovagrend és a Proleter Horgászegyesület már tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Bor és a hal elnevezésű eseményt a Művelődési Ház melletti téren.
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Hamarosan elkezdődik a Kerény, szerb nevén Kljajićevo és Bácsgyulafalva közötti út rekonstrukciója - jelentette be Goran Vesić Nemesmiliticsen, ahol lakossági fórumot tartottak.
Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.
Gyors és hatékony akcióval elkapta a szabadkai rendőrség azt a férfit, aki tegnap lábon lőtt egy 25 éves férfit Szabadka központjához közel egy gyalogátkelőn - írják tájékoztatójukban.