10 ezer dináros egyszeri támogatást kapnak ma Szerbiában az egészségügyi dolgozók. Ez egyben módja is annak, hogy az állam még egyszer köszönetet mondjon mindazért, amit hazájukért tesznek - mondta Siniša Mali.
Aleksandar Vučić szerb államfő az egészségügyi középiskolák és orvostudományi karok legsikeresebb diákjainak nyújtott át munkaszerződéseket ma a Szerbia Palotában.
Franciaországban az egészségügyi dolgozóknak alig 0,6 százaléka nem vette fel a koronavírus ellen számukra kötelező oltást, s emiatt felfüggeszthető a munkahelyén.
A Zentai Közkórházban eddig 58 egészségügyi dolgozó kapta meg a szerb kormány által biztosított „Mi hősünk” hálakártyát, amelyhez egyelőre csak 2 helyi vállalkozás csatlakozott. A kártya árengedményt biztosít a felhasználóknak.
Ha hangköltészet és performance, akkor Ladik Katalin. A művésznő köré épített gondolatokat és a konceptuális művészet alapelveit állította színpadra legújabb előadásában a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház.
Második alkalommal szerveztek élő könyvtárt az óbecsei Than Emlékházban: a rendezvényen az élő könyveket diszkriminált, sérült vagy egyéb hátrányos helyzetben élő gyerekek és felnőttek személyesítették meg.
Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.
A hétvégén tartják a vajdasági népművészek legnagyobb szemléjét Magyarcsernyén, a Durindót és a Gyöngyösbokrétát. A néptáncosok mai fellépéseit élőben követhetik a Pannon Televízióban.
A szabadkai rendőrség elfogta a belgrádi származású, 1991-es születésű N. P.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos gyilkossági kísérletben vett részt.