A szerb kormány december elsején hosszabbította meg az olaj, a cukor és a liszt árának korlátozását. A vásárlók szerint most tele vannak a polcok, de a befagyasztott árak is egyértelműen magasak.
Nem vihetünk át Magyarországra étolajat, továbbá cukorból csak 3 kilót szabad átvinni személyenként - ezt erősítette meg a Pannon RTV megkeresésére a horgosi határátkelőhely vámhivatala.
Folytatódik Észak-Macedóniába a korábban szerződött kukorica, liszt és étolaj kiszállítása – erről állapodott meg a szerb és az észak-macedón mezőgazdasági miniszter.
Ónos csapadék miatt adtak ki figyelmeztetést Magyarországon a következő napokra, Szerbiában pedig a múlt héten okozott közlekedési fennakadásokat a havazás.
December 17-én előrehozott parlamenti választások lesznek Szerbiában. A sorozatunkban megismerhetik a voksoláson induló jelöltlistákat. Tizenhárom nemzeti kisebbségi párt, illetve mozgalom fogott össze, hogy indulhasson a december 17-i választáson.
Ukrajna elveszítheti a háborút, ha az amerikai Kongresszus akár csak elhalasztja a szavazást a további pénzügyi és katonai támogatásról - jelentette ki az ukrán elnöki hivatal vezetője Washingtonban.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök, a Fidesz elnöke megbeszélést folytatott Andrej Babissal, Csehország korábbi miniszterelnökével, a cseh ANO párt elnökével - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Olaszország két tábort készül felállítani Shengjinben és Gjaderben jövő tavasz előtt. Giorgia Meloni miniszterelnök és albán kollegája, Edi Rama ezt november első hetében tartott római találkozóján jelentette be.
Az Old Bikers Vajdasági Motorosklub tagjai ismét megajándékozták a hajdújárási Lurkóház kis védenceit. Idén 23 gyermek örülhetett a karácsonyi csomagoknak. A kicsik minden évben készülnek a Mikulások érkezésére, ez idén sem volt másként.
Csütörtök estig a legtöbb - akár öt millimétert is meghaladó - ónos csapadékra a Dunakanyar, valamint Nógrád és a Mátra térségében lehet számítani - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.