Ugrás a tartalomra

Oroszország szankciókat vezetett be Biden ellen
2022-05-02; 09:54

Oroszország szankciókat vezetett be az amerikai vezetés tagjai és a velük kapcsolatban álló személyek, köztük Joe Biden elnök és Antony Blinken külügyminiszter ellen – közölte az orosz külügyminisztérium.
Fotó

Európai szintű regionális együttműködés
2021-10-05; 20:22

Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa Elnökségének ülését a magyarországi Visegrád városban tartják idén, amikor a Visegrádi Csoport 30. évfordulóját ünneplik.

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.