Három év kihagyás után ismét több százan prélóztak Bajsán. A hagyományos téli vendégeskedés hangulatát népviseletben, játékos vetélkedőkkel és finom falatokkal, gazdag művelődési műsorral elevenítették fel.
Minden eddigi célkitűzésünket meg tudjuk valósítani majd az elkövetkező időszakban - hangsúlyozta Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke Közügyek című műsorunkban.
A magyar kormány megemelt keretösszeggel, 50 millió forinttal támogatja a határon túli professzionális magyar színházak és táncművészeti szervezetek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását.
Petőfi Sándor arcképét ábrázoló bélyeget bocsátott ki a Szerbiai Posta, amelyet a Magyar Szó Lapkiadó Kft. Forum nyomdájának bélyegosztálya nyomtatott ki.
A banjskai akcióról senkit nem tájékoztattam, sem a belgrádi vezetést, sem a koszovói szerb politikum képviselőit, az említettek semmilyen formában nem támogattak - ezt írta Milan Radoičić.
A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai több minősített lopás, minősített lopási kísérletek és lopási kísérletek gyanújával letartóztatta az 1985-ös születésű Szabadka környéki J. K.-t.
Holnap kezdik kifizetni a 16 éves és az annál fiatalabb gyerekeknek járó 10 ezer dináros egyszeri támogatást Szerbiában - egyebek mellett erről beszélt Siniša Mali a szerb közmédia műsorában.