Nyolc embert, akik a niši buszban ültek a vasárnapi buszbalesetkor, kiengedtek a kórházból, további 15 személyt pedig továbbra is ellenőrzés alatt tartanak a kórházban - nyilatkozta a Szerbiai RTV-nek Aleksandar Seničić.
Metamorfoszi faluban egy 88 éves nő és 65 éves fia holttestét találták meg egy házban, így a közép-görögországi árvízben elhunytak száma 14-re nőtt. Eddig több mint 4000 embert sikerült kimenteni.
A szerencsétlenségben négyen meghaltak, ők azonban nem a buszon, hanem az ütközésben szintén érintett személygépkocsiban ültek. Mindannyian görög állampolgárok.
11 szerb állampolgár esett fogságba a heves viharok és árvizek miatt. A megrongálódott utak miatt nem tudták elhagyni szálláshelyüket, ezért volt szükségük segítségre.
Ma érte el Görögországot a Daniel cut-off ciklon második hulláma, ez azonban már jóval enyhébb, mint az országot szeptember negyedikén sújtó első hullám.
Görögország észak-keleti régiójában csaknem két hete próbálják megfékezni a lángokat, Ausztriában viszont a heves esőzések miatt utakat zártak le és pincéket öntött el az árvíz.
Egyebek mellett azzal vádolják, hogy egy ismeretlen személyekből álló csoport vezetőjeként szeptember 24-én Banjska területén a fellépésével emberek életét veszélyeztette.
Petőfi Sándor János vitéz című művéből készített alsós diákoknak interaktív előadást a Perem Magyar Színházi Egyesület. A mintegy félórás darabot Vajdaság-szerte láthatják majd a gyerekek.
A vonatok Szabadkán a teherpályaudvarról a gyalogos híd közvetlen lejárata mellett lévő vágányon, a Papp Pál utca felől a Lidl üzlettel szemben elhelyezett peronról indulnak és oda is érkeznek.
Vasárnap immár hatodik alkalommal szervezik meg Óbecsén a GastroFest gasztronómiai rendezvényt, amelyre 10 és 22 óra között várják a látogatókat az Erdőtelepítők Parkjában.
A nyugdíjasok mától duplán örülhetnek, hiszen mostantól érvényesek az új nyugdíjas kártyák, ráadásul 5,5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak Szerbiában.
A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai több minősített lopás, minősített lopási kísérletek és lopási kísérletek gyanújával letartóztatta az 1985-ös születésű Szabadka környéki J. K.-t.
Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükajánon 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.