Ugrás a tartalomra

Új gyáregység épül a győri Audiban
2022-06-21; 13:10

Az Audi mintegy 120 milliárd forintos beruházással elektromos meghajtásért felelős gyáregységet épít Győrben, ötszáz újabb munkahelyet hozva létre - jelentette be kedden Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter.

Karácsonyra készülődik a világ
2020-11-27; 22:06

A világ szinte minden pontján karácsonyi hangulat vette kezdetét. A köztéri fák közül a legtöbb már elfoglalta a helyét, a díszkivilágításokat felkapcsolták és már a Télapóhoz is érkeznek a levelek.

Lemondott Borkai Zsolt, Győr polgármestere
2019-11-06; 11:35

A győri közgyűlés most csütörtöki alakuló ülése után, péntek 16 órai határidővel mond le tisztségéről Borkai. A politikus ezt szerdán a győriekhez írt nyílt levelében jelentette be.

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.