Ezen a napon emlékeznek a keresztények Gábriel arkangyal érkezésére, aki hírül vitte Szűz Máriának, hogy ő lesz Isten fiának, Jézus Krisztusnak, a világ és az ember megmentőjének az édesanyja. Emiatt tartják a hívők nagy és örömteli ünnepnek.
Arra a bibliai történetre emlékeznek, amely szerint Gábriel arkangyal hírül vitte Szűz Máriának Jézus fogantatásának, illetve a születésének örömhírét.
A szebb iskolákért elnevezésű projekt keretében 200 drónt és 200 robotot adományoz a vajdasági iskolák informatikai szakköreinek a belgrádi és az újvidéki Rotary Club. 25 vajdasági óvoda bútorzatát is felújították.
Lendületben - mit tehetünk a kiégés ellen? címmel szervezett kötetlen beszélgetéssel egybekötött előadást az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete.
A mezőgazdasági helyzet és az együttműködési lehetőségek feltérképezése céljából baden-württembergi küldöttség érkezett Vajdaságba. A német delegációt a tartományi mezőgazdasági titkárság fogadta.
A hétvégén minden a mézről fog szólni Szabadkán, ugyanis ismét méhészeti napokat szerveznek. A háromnapos rendezvényen a szerbiai és külföldi méhészek a finomságaik mellett bemutatják az idei mézeiket is.
Automata fegyverekkel lőttek egy négy főből álló szerb-magyar közös járőrcsoportra Mórahalom térségében az ideiglenes biztonsági határzárnál szeptember 21-én 22 óra 30 perckor.