Ugrás a tartalomra
Videó

Halasítják a topolyai tavat
2024-03-23; 16:36

Két tonna összsúlyú egynyaras ponttyal gazdagodott a halállomány. A topolyai önkormányzat erre a célra mintegy egymillió dinárt irányozott elő a községi költségvetésből.
Fotó Videó

Összefogásban halasítottak Adán
2023-05-16; 16:20

300 kg hallal gazdagodott a Tisza az adai szakaszon, ahol idén is kiemelt figyelmet fordítanak az élővilág megóvására, gazdagítására.
Fotó Videó

Halasították a Topolyai-tavat
2023-04-26; 20:46

1800 kilogramm összsúlyú, kétnyaras pontyokkal gazdagították a közkedvelt tó halállományát.

Megkezdték a halasítást Szenttamásnál
2022-12-21; 19:02

1400 kilogramm ivadék, azaz 7000 egyéves ponty egyed kibocsátásával kezdődött meg a Vajdaság Vizei Közvállalat szokásos telepítési akciója a szenttamási Duna-Tisza-Duna-csatornán.
Fotó

Halasítás a Topolyai-tavon
2021-03-30; 17:37

Több mint két tonna kétnyaras ponttyal gazdagodott ma a Topolyai-tó halállománya. Szatmári Adrián, Topolya polgármestere elmondta, hogy ebben az évben 990 ezer dinárt irányoztak elő halasításra, és ebből két és fél tonna kétnyaras pontyot vásároltak.

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.