Mintegy 260 millió dollárról van szó, amellyel támogatnák a szerbiai költségvetést, fejlesztenék a tőkepiacot és bizonyos környezetvédelmi célokat valósítanának meg.
Azoknak, akik lakást, vagy családi házat vásároltak euróalapú banki kölcsönnel, hosszú lejáratú hitellel, a havi részletük nagy mértékben megváltozhatott. Esetükben magasabb lett a havonta fizetendő összeg.
Hitelt szeretne kérni a Nemzetközi Valutaalaptól Szerbia, legalábbis erre utal, hogy Aleksandar Vučić hosszasan egyeztetett az IMF vezetőjével, Kristalina Georgievaval, aki szintén részt vett New Yorkban a Világgazdasági Fórumon.
A Fogamzásgátlás Világnapján az Újvidéki Egészségház előadást tartott középiskolások számára, ahol a résztvevők megtanulhatták, hogyan éljenek felelősségteljes nemi életet és milyen módszerekkel védekezhetnek.
Ana Brnabić szerb kormányfő és a Pfizer cég regionális igazgatója, Mohamed Hamam egyetértési nyilatkozatot írt alá a szerbiai biomedicina és biotechnológia fejlesztésében fennálló partnerség megerősítéseként, a BIO4 Campus építésével.
Számítástechnikai eszközök a városházán, aszfaltozott út - köztársasági delegáció látogatott ma Magyarkanizsára, és ezeket a minisztériumi támogatással megvalósuló fejlesztéseket tekintették meg.
A települési hulladék gyűjtésére és újrahasznosítására szolgáló eszközök kiosztásáról szóló szerződések aláírására került sor ma a szabadkai Városházán.
Újabb 16 termékkel bővült a Jobb ár, vagyis a Bolja cena akció listája. Mától így már összesen 36 árucikket vásárolhatunk olcsóbban a programban résztvevő boltokban.