Közzétették a várt dátumot - kiderült, mikor koronázzák meg III. Károlyt. A Buckingham-palota tájékoztatása szerint a ceremóniát 2023. május 6-án tartják.
II. Erzsébet brit királynő temetését több mint 500 tisztségviselő jelenlétében tartják, és a média által az évszázad eseményének nevezett szertartás a legmagasabb szintű logisztikai és biztonsági kihívás lesz London számára.
Megindító volt együtt lenni a királynőtől szeretettel búcsúzó emberekkel - írja a közösségi média oldalán közzé tett bejegyzésében a magyar köztársasági elnök.
A legkisebbeket ringató, a nagyobbakat ügyességi játékok várták. Az esemény keretein belül babacsomagokat is osztottak, de nem utolsósorban jótékonysági akciót is szerveztek a temerini Varga Heléna gyógyulásáért.
A brazil együttes - a magyar válogatott szempontjából kedvezően - 30-27-re legyőzte a cseh csapatot a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában.
December 17-én szabadítsuk fel Belgrádot, Vajdaságot, Kragujevacot, Kruševacot és Kraljevot, ezt követően tavasszal pedig Újvidéket! Erre szólította fel a választókat szombat este a tartományi székvárosban tartott kampánygyűlésén Marinika Tepić.
A család és a hagyományos értékek védelme a legfontosabb - hangzott el a Nemzeti gyülekezés - Államalkotó erő nevű lista kampányzáró rendezvényén, Belgrádban. Az összefogás képviselői szerint Szerbia szent és a pártok felett áll.
Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.
A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.