Ugrás a tartalomra

50 hét börtönt kapott a WikiLeaks alapítója
2019-05-01; 14:11

Ötven hét börtönbüntetésre ítélte egy londoni bíróság Julian Assange-t, a szabadlábon védekezés fejében megszabott bírósági megjelenési kötelem hét évvel ezelőtti megszegése miatt.

Elítélték Ivo Sanadert
2019-04-02; 18:39

A Zágrábi Legfelsőbb Bíróság jogerősen 4 és fél évi börtönbüntetésre ítélte Ivo Sanader egykori kormányfőt, a Horvát Demokratikus Közösség volt elnökét.

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.