A bánáti Magyarittabén tegnap este megtartották a 40. Téli Találkozók művelődési rendezvénysorozat zárórendezvényét. Leleplezték Deák Ferenc író emléktábláját a művelődési otthon színháztermében.
Csillapítani kell a koszovói helyzetet, beszélni kell és kerülni kell a provokációkat - mondta a szerb elnök ma, miután az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján sorra találkozott az európai vezetőkkel.
A szokásosnál hidegebb és csapadékosabb időjárás miatt a termés is károsodhat. A termelők szerint a gyümölcsöt az alacsony felvásárlási ár miatt nem érdemes eladni, ezért feldolgozva próbálják értékesíteni.
Volodimir Zelenszkij az Európai Politikai Közösség moldovai csúcstalálkozójára érkezett csütörtök reggel, az ukrán elnök 46 másik ország vezetőjével egyebek között az Oroszország indította ukrajnai háború fejleményeit vitatja meg.
Gyors és hatékony akcióval elkapta a szabadkai rendőrség azt a férfit, aki tegnap lábon lőtt egy 25 éves férfit Szabadka központjához közel egy gyalogátkelőn - írják tájékoztatójukban.
A szabadkai rendőrség elfogta a belgrádi származású, 1991-es születésű N. P.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos gyilkossági kísérletben vett részt.