Áprily kArc című zenés irodalmi esttel készült a kArc csapata a magyar költészet napjára Szabadkán. Az Irodalmi Kávéház műsorán ez alkalommal Áprily Lajos József Attila-díjas költő versei szerepeltek.
A színjátszást, rendezést kedvelő, közös alkotásra és kísérletezésre nyitott fiatalokkal zajlik a MadT tábor Zentán. A Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Tábora július 1-én nyitotta meg kaput és pénteken ér véget.
A KSZFV-én a Palicsi Színjátszó Grund a Kreón, avagy ellenében a szélnek című előadásával kiérdemelte a legjobb színdarabnak járó díjat. A Közügyekben a társulat vezetőjével és a fiatal színészekkel beszélgettünk.
Szeptember folyamán, amikor az iskolák környékén végezték a forgalom fokozott ellenőrzését a szerbiai közlekedési rendőrök több mint 15 ezer szabálysértést állapítottak meg.
Megkezdődött a roaming-díjak csökkenése az EU és a Nyugat-Balkán országai között a 2022. december 6-án megtartott tiranai értekezleten aláírt nyilatkozat értelmében – közölte a Regionális Együttműködési Tanács.
Az Európai Unió teljes és feltétel nélküli együttműködést vár Szerbiától a szeptember 24-i banjskai események kapcsán, mondta Peter Stano, az EU szóvivője.
Ezt jelentette be Erdő Péter bíboros, miután Ferenc pápa fogadta őt Veres András püspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolitával közösen a Vatikánban.
A nyugdíjasok mától duplán örülhetnek, hiszen mostantól érvényesek az új nyugdíjas kártyák, ráadásul 5,5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak Szerbiában.
A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai több minősített lopás, minősített lopási kísérletek és lopási kísérletek gyanújával letartóztatta az 1985-ös születésű Szabadka környéki J. K.-t.
Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükajánon 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.