A szerb és a koszovói fél kapcsolatának normalizálását szabályozó ohridi megállapodás mindkét fél számára az egyetlen járható út az unió felé - hangzott el Brüsszelben.
Megegyeztünk néhány pontban, nincs vége a folyamatnak, még csak most kezdődik, elsődleges a Szerb Községek Közösségének megalakítása - nyilatkozta Aleksandar Vučić az maratoni ohridi tárgyalások után.
Soha nem tárgyaltunk titokban, mindig az igazat mondtam, és soha semmit nem titkoltunk, mondta Aleksandar Vučić a hétfőn Brüsszelben megtartott háromoldalú találkozóról a Szerbiai RTV műsorában.
A belgrádi és a prištinai vezetés párbeszédének újabb fordulója után, Josep Borrell, az Európai Bizottság külügyi biztosa nyilvánosságra hozta a Belgrád és Priština közötti kapcsolatok normalizálására vonatkozó európai tervet.
A magyar kormány megemelt keretösszeggel, 50 millió forinttal támogatja a határon túli professzionális magyar színházak és táncművészeti szervezetek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását.
Petőfi Sándor arcképét ábrázoló bélyeget bocsátott ki a Szerbiai Posta, amelyet a Magyar Szó Lapkiadó Kft. Forum nyomdájának bélyegosztálya nyomtatott ki.
A banjskai akcióról senkit nem tájékoztattam, sem a belgrádi vezetést, sem a koszovói szerb politikum képviselőit, az említettek semmilyen formában nem támogattak - ezt írta Milan Radoičić.
A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai több minősített lopás, minősített lopási kísérletek és lopási kísérletek gyanújával letartóztatta az 1985-ös születésű Szabadka környéki J. K.-t.
Holnap kezdik kifizetni a 16 éves és az annál fiatalabb gyerekeknek járó 10 ezer dináros egyszeri támogatást Szerbiában - egyebek mellett erről beszélt Siniša Mali a szerb közmédia műsorában.