Bemutatjuk a 9. Kulturális Filmek Fesztiváljának két különdíjas alkotását: az Oázis és a #Atyavilág című kisfilmet. Vendégeink az alkotók, a Pannon TV munkatársai: Dobó Engi Florinda, Lajkó Anett és Szalai Adrián.
A műsorvezetők a fürdőváros fénykoráról, a közeljövőben megvalósuló fejlesztésekről és rendezvényekről kérdezték vendégeiket a Pannon Rádió Városépítők című terepi műsorában.
A Pannon Rádió műsorvezetői csütörtökön 14 és 16 óra között jelentkeznek Palicsról, a Szabadkai Magyar Rádióból pedig Kiss János - Manó varázsol igazi diszkóestet 20 órától a Vigadó teraszán.
A jó pap kedves, mosolygós, közvetlen, hiteles - erre törekszik Horváth Ákos atya. Papi hivatása az első, de egy kicsit másként él, mint a többiek. # Atyavilág - Lajkó Anett portréfilmje.
Ezrek és ezrek zarándokolnak el pünkösdkor Csíksomlyóra. Vágynak a lelki megtisztulásra, a megnyugvásra, amely a helyből és a hívő közösség összetartásából ered. Kolléganőnk, Lajkó Anett saját maga is megtapasztalta a szakrális és közösségi élményt.
A brazil együttes - a magyar válogatott szempontjából kedvezően - 30-27-re legyőzte a cseh csapatot a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában.
December 17-én szabadítsuk fel Belgrádot, Vajdaságot, Kragujevacot, Kruševacot és Kraljevot, ezt követően tavasszal pedig Újvidéket! Erre szólította fel a választókat szombat este a tartományi székvárosban tartott kampánygyűlésén Marinika Tepić.
A család és a hagyományos értékek védelme a legfontosabb - hangzott el a Nemzeti gyülekezés - Államalkotó erő nevű lista kampányzáró rendezvényén, Belgrádban. Az összefogás képviselői szerint Szerbia szent és a pártok felett áll.
Üzembe helyezték a szerb–bolgár gázösszekötő rendszert a Niš melletti Trupale falunál. Ezzel újabb alternatív földgázellátási útvonalat kapott az ország. A vezeték kiépítésének összértéke 94 millió euró volt.
Szerbia mellett Észak-Macedóniából, Bosznia-Hercegovinából és Magyarországról is érkeztek csapatok a megmérettetésre. A szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskolában 26 táncklubból mintegy 1000 versenyző mutatta be tánctudását.
Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.
A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.