Az Észak-atlanti Szövetség és Szerbia kapcsolatainak erősítése mind a szövetség, mind Szerbia és az egész térség számára előnyös lenne – áll a kétnapos vilniusi NATO-csúcstalálkozó első napján kiadott közleményben.
Hazai pályán kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtezősorozatban a szerb labdarúgó-válogatott. Dragan Stojković Piksi csapatának első ellenfele Litvánia lesz.
Litvánia teljesen leállította az orosz gáz bevitelét az országba, ezzel ez az első európai uniós ország a 27-ből, amely energia tekintetében teljesen függetlenedett Moszkvától.
Ezen balti országok állampolgárai szabadon utazhatnak a térségen belül, viszont azoknak, akik más országokból érkeznek, kötelezően 14 nap házi karanténba kell vonulniuk.
Péntekig az új koronavírus több mint 83 ezer embert fertőzött meg, és csaknem hatvan országot érint. Szerbiában és Magyarországban továbbra sincs koronavírusos megbetegedés.
Budapesttől körülbelül egyórányi autóútra található Farmos, a község, amely egy nem mindennapi fenntartható állatparknak és egy különleges falumúzeumnak ad otthont.
Ulf Kristersson svéd miniszterelnök a vezérkari főnökkel történt konzultáció után tette meg példátlan nyilatkozatát. A lépést hosszú folyamat előzte meg.
Megérkezett az egyszeri tízezer dináros támogatás a 16 év alatti gyermekeket nevelő anyáknak (és apáknak). Több mint 1,1 millió gyerek után folyósították az állami támogatást. Utánajártunk annak, mire is elég ez a pénz.
Két embert megölt csütörtökön egy fegyveres, aki lövöldözött Rotterdam egyetemi kórházának egyik tantermében – közölte a holland rendőrség. A helyszínen tűz ütött ki.
Edi Rama, albán miniszterelnök szerint meg kellene változtatni a Belgrád és Priština közötti párbeszéd formáját, valamint a KFOR-nak át kellene vennie az ellenőrzést Észak-Koszovóban.
A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai több minősített lopás, minősített lopási kísérletek és lopási kísérletek gyanújával letartóztatta az 1985-ös születésű Szabadka környéki J. K.-t.
Holnap kezdik kifizetni a 16 éves és az annál fiatalabb gyerekeknek járó 10 ezer dináros egyszeri támogatást Szerbiában - egyebek mellett erről beszélt Siniša Mali a szerb közmédia műsorában.