Ugrás a tartalomra

Kilép pártjából Matteo Renzi
2019-09-17; 08:47

Kilép pártjából Matteo Renzi, az olasz balközép Demokrata Párt volt főtitkára, volt miniszterelnök, és önálló parlamenti frakciót alakít.
Matteo Renzi

A választási vereség után lemondott Renzi
2024-03-19; 08:39

A korábbi olasz kormányfő távozik a balközép Demokrata Párt (PD) éléről. Hétfői sajtótájékoztatóján Matteo Renzi megismételte a korábbi kijelentését, amely szerint a PD ellenzékbe vonul.

Sztrájk bénítja meg ma Olaszországot
2016-10-21; 08:42

Az olasz tömegközlekedésben és egészségügyben dolgozók, a pedagógusok és a köztisztviselők is csatlakoztak az általános sztrájkhoz, amelyet az olasz szakszervezetek a Matteo Renzi vezette kormány és az EU gazdaságpolitikája ellen hirdettek meg

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.