A Hagyományok Háza sikeres Több mint mozi sorozatának következő, Hanna grófnő című előadása –amellett, hogy folklór témájú néprajzi dokumentumfilm – a XX. századi magyar történelem egy korszakát is felvillantja a zabolai Mikes család történetén.
A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán a négy éve meghirdetett Néphagyomány az oktatásban című képzést immáron 180 hallgató végezte el.
Gombaszögön tartották a XIII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Versenyt június 5-6-án. A Kárpát-medence egyik legnagyobb népmesei megmérettetését idén páratlan érdeklődés kísérte.
A Hagyományok Háza Színháztermében rendezték május 13-án a Fókuszban a koreográfusok sorozat újabb előadását. A jeles esemény után, az egy évtizede elkezdett bemutatókról Szögi Csaba sorozatszerkesztőt kérdeztük.
Nagy érdeklődés fogadta Babai Dániel botanikus-néprajzos: „Hozzon borzzsírt!” - Ember és állatvilág halványuló kapcsolatai a gyimesi mindennapokban címmel, április 27-én megtartott előadását a Hagyományok Házában.
A Hagyományok Háza tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Táncház Napját. Az intézmény – immár hagyományt teremteve – ismét felhívással fordul a világ magyarságához, ezúttal a Világraszóló Szatmári Táncházra várja a jelentkezőket.
A legkisebbeket ringató, a nagyobbakat ügyességi játékok várták. Az esemény keretein belül babacsomagokat is osztottak, de nem utolsósorban jótékonysági akciót is szerveztek a temerini Varga Heléna gyógyulásáért.
A brazil együttes - a magyar válogatott szempontjából kedvezően - 30-27-re legyőzte a cseh csapatot a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában.
December 17-én szabadítsuk fel Belgrádot, Vajdaságot, Kragujevacot, Kruševacot és Kraljevot, ezt követően tavasszal pedig Újvidéket! Erre szólította fel a választókat szombat este a tartományi székvárosban tartott kampánygyűlésén Marinika Tepić.
A család és a hagyományos értékek védelme a legfontosabb - hangzott el a Nemzeti gyülekezés - Államalkotó erő nevű lista kampányzáró rendezvényén, Belgrádban. Az összefogás képviselői szerint Szerbia szent és a pártok felett áll.
Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.
A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.