Megtartották a Csíksomlyói búcsút. Az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepét minden évben az erdélyi Csíksomlyón tartják. A helyszínre több százezer katolikus és keresztény hívő érkezett.
Kiosztották az elismeréseket a Multikulturalizmus és nemzeti sokszínűség Vajdaságban pályázat nyerteseinek. A pályázatot a tartományi oktatási titkárság hirdette meg. Vajdaság területéről középiskolák vehettek részt rajta kisfilmekkel.
2021-ben is megszervezi a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a nemzeti összetartozást erősítő Határtalanul középiskolai vetélkedőt.
A nemzeti közösségeknek a nyitott kérdéseket az állami intézményekkel partnerségben kell megoldaniuk - nyilatkozta dr. Pásztor Bálint a Tanjugnak a szerbiai nemzeti közösségek helyzetével kapcsolatos kérdésére.
2021 a nemzeti újrakezdés éve lesz - mondta Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár a XIX. Magyar Állandó Értekezleten. A MÁÉRT és a Magyar Nemzeti Diaszpóra Tanács ülésének megnyitóját idén online rendezték meg.
A Matica Srpska épületében az észak-macedóniai, romániai, magyarországi, albániai, montenegrói, horvátországi, boszniai és szlovéniai szerbek képviselőit köszöntötte Igor Mirović.
Legyen a nemzeti identitás alapvető emberi jog az EU-ban - ez az egyik célja annak a kezdeményezésnek, amely szerint egységes szabályozásra van szükség az őshonos nemzeti kisebbségek érdekében.
A szerbiai nemzeti közösségek demokratikus helyzetéről tartottak kerekasztal beszélgetést Szabadkán. Többek között a Magyar, a Horvát, illetve a Román Nemzeti Tanács képviselői is jelen voltak.
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti zászlót az aradi vértanúk emléknapján a Parlament előtt, a budapesti Kossuth téren. A kegyelet kifejezéseként egész nap félárbocon marad.
Duhajosan címmel tartotta meg első lemezük bemutatkozó koncertjét a Duhaj népzene együttes Szabadkán. A fiatal népzenészekből álló csapat a Kárpát-medence dallamaiból válogatja repertoárját.
December 17-én előrehozott parlamenti választások lesznek Szerbiában. A sorozatunkban megismerhetik a voksoláson induló jelöltlistákat. Shaip Kamberi 2014 és 2016 között, valamint 2020 óta parlamenti képviselőként élesen bírálta a szerb kormányt.
Azok, akik magyarok, magyarként szeretnének élni és megmaradni itt Vajdaságban azok menjenek el és szavazzanak a Vajdasági Magyar Szövetségre a december 17-i szerbiai választásokon.
Szerbiában már egy éve külföldi donorok segítségével is lehetséges a mesterséges megtermékenyítés az állam támogatásával. A jelentkezők közül csaknem 870 hölgynek hagyták jóvá az eljárást egy év alatt.
A párok több mint felének csak egy gyermeke van és ezen változtatni kell - jelentette ki Darija Kisić Vranjéban, a Család, mindenki bástyája elnevezésű projekt eredményeinek bemutatásán.
A program olyan 30 év alatti fiataloknak nyújt támogatást, akiknek legalább középiskolai végzettségük van, és nem rendelkeznek munkatapasztalattal – áll a közleményben.
Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.
A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.