Nargesz Mohammadi iráni aktivista, újságíró kapja idén a Nobel-békedíjat "a nők iráni elnyomása ellen és az emberi jogokért és szabadságért folytatott küzdelméért" - jelentette be a kitüntetést odaítélő testület Oslóban.
Krausz Ferenc Németországban élő magyar születésű fizikus, Pierre Agostini Egyesült Államokban tanító francia fizikus és Anne L'Huillier Svédországban dolgozó szintén francia fizikus kapja az idei fizikai Nobel-díjat.
Idén meghívták Oroszországot, Belaruszt és Iránt is. A Nobel Alapítvány igazgatója szerint a döntés célja az, hogy elősegítsék a világméretű feszültség enyhítését, amit az ukrajnai háború váltott ki.
Üzembe helyezték a szerb–bolgár gázösszekötő rendszert a Niš melletti Trupale falunál. Ezzel újabb alternatív földgázellátási útvonalat kapott az ország. A vezeték kiépítésének összértéke 94 millió euró volt.
Szerbia mellett Észak-Macedóniából, Bosznia-Hercegovinából és Magyarországról is érkeztek csapatok a megmérettetésre. A szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskolában 26 táncklubból mintegy 1000 versenyző mutatta be tánctudását.
A szajániak a koronavírus-járvány előtti évben szervezték meg az első hagyományos disznótort. A kényszerszünet után tegnap újra megtartották a rendezvényt a helyi önkéntes tűzoltó egyesület szervezésében.
Milan Belegišanin újvidéki írónak ítélték oda a Szirmai Károly Irodalmi-díjat. A verbászi Városi Múzeumban adták át az elismerést, amelyet 48. alkalommal osztottak ki.
Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.
A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.