A világ egyik legrégibb tavát, a dél-afrikai Nyasza-tavat választották a természetvédők az 2022-es év veszélyeztetett tavának a vizes élőhelyek napja alkalmából.
A Fogamzásgátlás Világnapján az Újvidéki Egészségház előadást tartott középiskolások számára, ahol a résztvevők megtanulhatták, hogyan éljenek felelősségteljes nemi életet és milyen módszerekkel védekezhetnek.
Ana Brnabić szerb kormányfő és a Pfizer cég regionális igazgatója, Mohamed Hamam egyetértési nyilatkozatot írt alá a szerbiai biomedicina és biotechnológia fejlesztésében fennálló partnerség megerősítéseként, a BIO4 Campus építésével.
Számítástechnikai eszközök a városházán, aszfaltozott út - köztársasági delegáció látogatott ma Magyarkanizsára, és ezeket a minisztériumi támogatással megvalósuló fejlesztéseket tekintették meg.
A települési hulladék gyűjtésére és újrahasznosítására szolgáló eszközök kiosztásáról szóló szerződések aláírására került sor ma a szabadkai Városházán.
Újabb 16 termékkel bővült a Jobb ár, vagyis a Bolja cena akció listája. Mától így már összesen 36 árucikket vásárolhatunk olcsóbban a programban résztvevő boltokban.