Ugrás a tartalomra
Videó

Január elsején emelik a nyugdíjakat Szerbiában
2019-09-05; 16:02

Siniša Mali pénzügyminiszter egyelőre arról nem nyilatkozott, mekkora lesz a növelés. Elmondta még, hogy év végéig minden nyugdíjas megkapja az 5 ezer dináros egyszeri támogatást.

Vučić: a helyzet komolyabb, mint gondoltuk (videó)
2016-11-08; 11:42

A nyugdíj- és béremelésről, Szerbia gazdasági mutatóiról, a családja házának közelében talált fegyverekről és az ország Unióval való viszonyáról is beszélt a szerbiai közszolgálati televíziónak adott tegnap esti interjújában Aleksandar Vučić kormányfő

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.