Orbán Viktor magyar miniszterelnök az e heti uniós csúcstalálkozót előkészítő videókonferencián vett részt Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, valamint a görög, a szlovén, a szlovák és a lett miniszterelnökkel közösen.
Ahogy a korábbi években, Orbán Viktor magyar miniszterelnök az idén is levélben köszöntötte a határon túli magyar közösségek tagjait nemzeti ünnepünk előestéjén; a levelet számos helyi ünnepségen fel fogják olvasni.
Újabb nyugdíjemelést jelentett be a szerb államfő csütörtök este a Happy televízió műsorában. Aleksandar Vučić a pontos százalékot még nem ismertette, de azt mondta, két számjegyű lesz.
Aleksandar Vučić és Orbán Viktor is részvétét fejezte ki Kiriákosz Micotákisz görög kormányfőnek a számos halálos áldozatot követelő görögországi vonatszerencsétlenséggel kapcsolatban.
Szerbia gyásznapot hirdetett minden meggyilkolt emberért az Észak-Koszovói Banjskában, a megölt három szerb miatt, és a megölt koszovói rendőr miatt is - jelentette ki Aleksandar Vučić a Szerbiai RTV esti Oko című műsorában.
Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükaján 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.
A szebb iskolákért elnevezésű projekt keretében 200 drónt és 200 robotot adományoz a vajdasági iskolák informatikai szakköreinek a belgrádi és az újvidéki Rotary Club. 25 vajdasági óvoda bútorzatát is felújították.
Lendületben - mit tehetünk a kiégés ellen? címmel szervezett kötetlen beszélgetéssel egybekötött előadást az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete.
A mezőgazdasági helyzet és az együttműködési lehetőségek feltérképezése céljából baden-württembergi küldöttség érkezett Vajdaságba. A német delegációt a tartományi mezőgazdasági titkárság fogadta.