A közeljövőben további fejlesztéseket végez az üzemeltető Elitte Palics vállalat. Napozóágyakat, asztalokat, televíziókat helyeznek majd ki a zárt részben és egy konyha kialakítását is tervezik.
Ökumenikus kenyéráldással, közös imádsággal és a magyar Himnusz eléneklésével kezdődött el a XXX. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok Palicson. A Vigadó dísztermében népdalének, citeramuzsika és zenés-verses produkciók is voltak.
Gyönyörű nyárias idő, változatos kiállítások, finom borok, érdekes programok, kellemes társaság. Kell ennél tartalmasabb időtöltés hétvégére? A Palicsi Szüreti Napok ismét nagyszámú hazai és külföldi turistát vonzott az észak-bácskai üdülőhelyre.
A szerb államfő, miután részt vett a VKT díszülésén, megtekintette a palicsi akvaparkot. A létesítmény építése befejeződött, és várhatóan rövid időn belül látogatókat is tud fogadni.
Palicsnál robbanást is hallottak a közelben élők. Vélhetően ismét embercsempész bandák csaphattak össze egymással, az esetről hivatalos közlemény nem érkezett.
A Fogamzásgátlás Világnapján az Újvidéki Egészségház előadást tartott középiskolások számára, ahol a résztvevők megtanulhatták, hogyan éljenek felelősségteljes nemi életet és milyen módszerekkel védekezhetnek.
Ana Brnabić szerb kormányfő és a Pfizer cég regionális igazgatója, Mohamed Hamam egyetértési nyilatkozatot írt alá a szerbiai biomedicina és biotechnológia fejlesztésében fennálló partnerség megerősítéseként, a BIO4 Campus építésével.
Számítástechnikai eszközök a városházán, aszfaltozott út - köztársasági delegáció látogatott ma Magyarkanizsára, és ezeket a minisztériumi támogatással megvalósuló fejlesztéseket tekintették meg.
A települési hulladék gyűjtésére és újrahasznosítására szolgáló eszközök kiosztásáról szóló szerződések aláírására került sor ma a szabadkai Városházán.
Újabb 16 termékkel bővült a Jobb ár, vagyis a Bolja cena akció listája. Mától így már összesen 36 árucikket vásárolhatunk olcsóbban a programban résztvevő boltokban.