Koszorúzással, fogalmazás-, esszé-, novella- és rajzpályázattal, irodalmi előadásokkal tisztelegtek Papp Dániel író emléke előtt Bácskossuthfalván, valamint megnyílt a 9+1 Művésztelep kiállítása.
A magyar közmédia vezetői megbeszélést folytattak az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának képviselőivel - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Iroda.
Irodalmi esttel emlékeztek Papp Dániel néhai író-, újságíróra Bácskossuthfalván. A helyi iskolások is felléptek, valamint három előadást hallgathattak meg a vendégek.
A szebb iskolákért elnevezésű projekt keretében 200 drónt és 200 robotot adományoz a vajdasági iskolák informatikai szakköreinek a belgrádi és az újvidéki Rotary Club. 25 vajdasági óvoda bútorzatát is felújították.
Lendületben - mit tehetünk a kiégés ellen? címmel szervezett kötetlen beszélgetéssel egybekötött előadást az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete.
A mezőgazdasági helyzet és az együttműködési lehetőségek feltérképezése céljából baden-württembergi küldöttség érkezett Vajdaságba. A német delegációt a tartományi mezőgazdasági titkárság fogadta.
A hétvégén minden a mézről fog szólni Szabadkán, ugyanis ismét méhészeti napokat szerveznek. A háromnapos rendezvényen a szerbiai és külföldi méhészek a finomságaik mellett bemutatják az idei mézeiket is.
Automata fegyverekkel lőttek egy négy főből álló szerb-magyar közös járőrcsoportra Mórahalom térségében az ideiglenes biztonsági határzárnál szeptember 21-én 22 óra 30 perckor.