New Yorkban vannak a világ vezetői az ENSZ Közgyűlésén. Aleksandar Vučić csütörtökön szólal fel, de már most több megbeszélésen is részt vett, főleg Koszovóról volt szó. Kétoldalú tárgyalásokat folytatott Ivica Dačić szerb külügyminiszter is.
Adventi emlékkoncertet adott Mága Zoltán a Vajdasági Magyar Szövetség nemrég elhunyt elnöke, Pásztor István emlékére. A világhírű magyar hegedűművész és kísérő zenekara vasárnap Adán a Szentháromság-templomban lépett fel, közel ezer ember előtt.
Tami Kanazawa és Yuval Admoni négykezes zongorajátékával folytatódott vasárnap a 7. Nemzetközi Piano Fest Szabadkán. A rendezvénysorozat csütörtökig tart.
A jobboldali, nemzeti érdekeket hirdető tömörülés listavezetője, Miloš Jovanović a kampányeseményen azt mondta: Szerbia perspektívája attól függ, mennyire lesz jó a NADA koalíció eredménye a közelgő parlamenti választásokon.
A gyertyagyújtás előtt a helyi Ügyi csapat ünnepi műsorát tekinthették meg az érdeklődők. A Nők Kishegyesi Fórumán belül működik egy kreatív kézműves csoport is, ahol jelenleg az adventi időszakra és a karácsonyra készülődnek.
Csütörtök estig a legtöbb - akár öt millimétert is meghaladó - ónos csapadékra a Dunakanyar, valamint Nógrád és a Mátra térségében lehet számítani - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.