Az állam és a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap vásárolja meg annak a lánynak a kézprotézisét, akinek a mladenovaci vérengzést követően kellett amputálni a karját.
Háromnapos országos gyász kezdődött ma Szerbiában a szerdai belgrádi tragikus iskolai lövöldözés miatt, rajtuk kívül a mladenovaci áldozatokra is emlékezik az ország.
Szerbia gyásznapot hirdetett minden meggyilkolt emberért az Észak-Koszovói Banjskában, a megölt három szerb miatt, és a megölt koszovói rendőr miatt is - jelentette ki Aleksandar Vučić a Szerbiai RTV esti Oko című műsorában.
Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükaján 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.
A szebb iskolákért elnevezésű projekt keretében 200 drónt és 200 robotot adományoz a vajdasági iskolák informatikai szakköreinek a belgrádi és az újvidéki Rotary Club. 25 vajdasági óvoda bútorzatát is felújították.
Lendületben - mit tehetünk a kiégés ellen? címmel szervezett kötetlen beszélgetéssel egybekötött előadást az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete.
A mezőgazdasági helyzet és az együttműködési lehetőségek feltérképezése céljából baden-württembergi küldöttség érkezett Vajdaságba. A német delegációt a tartományi mezőgazdasági titkárság fogadta.