Za vikend je otvoren bazen pored Tise u Kanjiži i sa tim je i zvanično počela sezona kupanja na štrandu. U vrelim danima, osveženje se osim u bazenu, može naći i u Tisi, a ceo prostor štranda uređen je ovih dana.
A májusban kezdődő nyári strandszezonra készülnek. A Közügyek stábja az alkalmat kihasználva körülnézett a fürdőben és interjút készített Nógrádi Zoltán, mórahalmi polgármesterrel is.
Itt a hőség, egyre többen használják ki a Tisza és a medence által kínált lehetőségeket Magyarkanizsán. A helyiek és a környékbeli települések lakosai előszeretettel töltik a forró napokat a folyóparton.
Újvidéken is teljes gőzzel beindult a strandidény. Aki a Dunát kedveli, már két hónapja látogathatja annak népszerű strandját, a városi nyílt téri medencék pedig a napokban kezdtek el működni. A belépőárak 2019 óta nem változtak.
Egyebek mellett azzal vádolják, hogy egy ismeretlen személyekből álló csoport vezetőjeként szeptember 24-én Banjska területén a fellépésével emberek életét veszélyeztette.
Petőfi Sándor János vitéz című művéből készített alsós diákoknak interaktív előadást a Perem Magyar Színházi Egyesület. A mintegy félórás darabot Vajdaság-szerte láthatják majd a gyerekek.
A vonatok Szabadkán a teherpályaudvarról a gyalogos híd közvetlen lejárata mellett lévő vágányon, a Papp Pál utca felől a Lidl üzlettel szemben elhelyezett peronról indulnak és oda is érkeznek.
Vasárnap immár hatodik alkalommal szervezik meg Óbecsén a GastroFest gasztronómiai rendezvényt, amelyre 10 és 22 óra között várják a látogatókat az Erdőtelepítők Parkjában.
A természettudományi foglalkozást a gyermekhét keretében szervezte meg a helyi Móra István Művelődési Egyesület, amely több programmal is készül a legkisebbeknek.
A nyugdíjasok mától duplán örülhetnek, hiszen mostantól érvényesek az új nyugdíjas kártyák, ráadásul 5,5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak Szerbiában.
A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai több minősített lopás, minősített lopási kísérletek és lopási kísérletek gyanújával letartóztatta az 1985-ös születésű Szabadka környéki J. K.-t.
Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükajánon 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.