A Szerb Pravoszláv Egyház ma Szent Miklóst, azaz Sveti Nikolát ünnepli, az egyik legnagyobb keresztény szentet, az utazók, matrózok, halászok és uszályosok védelmezőjét.
A Szerb Pravoszláv Egyház ma Szent Miklóst, azaz Sveti Nikolát ünnepli, az egyik legnagyobb keresztény szentet, az utazók, matrózok, halászok és uszályosok védelmezőjét. Szent Miklós egyben a legtöbb ortodox család védőszentje.
Sveti Nikola vagyis Szent Miklós napját ünnepli az ortodox egyház. A myrai püspök napját a katolikusok december 6-án, a görögkeleti egyházak pedig két héttel később ünneplik.
A szebb iskolákért elnevezésű projekt keretében 200 drónt és 200 robotot adományoz a vajdasági iskolák informatikai szakköreinek a belgrádi és az újvidéki Rotary Club. 25 vajdasági óvoda bútorzatát is felújították.
Lendületben - mit tehetünk a kiégés ellen? címmel szervezett kötetlen beszélgetéssel egybekötött előadást az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete.
A mezőgazdasági helyzet és az együttműködési lehetőségek feltérképezése céljából baden-württembergi küldöttség érkezett Vajdaságba. A német delegációt a tartományi mezőgazdasági titkárság fogadta.
A hétvégén minden a mézről fog szólni Szabadkán, ugyanis ismét méhészeti napokat szerveznek. A háromnapos rendezvényen a szerbiai és külföldi méhészek a finomságaik mellett bemutatják az idei mézeiket is.