Ugrás a tartalomra
Fotó Videó

Startra készen
2020-01-04; 23:02

Kevesebb mint fél nap maradt hátra az első ázsiai Dakar-rali rajtjáig. A szaúd-arábiai versenyen szombaton volt a versenyzők hivatalos bemutatkozása, a rajt vasárnap hajnalban lesz Dzsiddából.

Helyreáll az olajkitermelés Szaúd-Arábiában
2019-10-04; 07:46

Helyreállították az állami Aramco cég olajfinomítójában még szeptemberben keletkezett károkat, így a termelés megközelíti a dróntámadás előtti mértéket - jelentette be a szaúdi energetikai miniszter.

Most

22:16

75 éves a Hét Nap

75 éves a vajdasági magyarság hetilapja, a Hét Nap. Az 1946-ban alapított újság még mindig fontos az itt élők számára. Pillantsunk most egy kicsit bele a Hét Nap múltjába és jelenébe.
19:00, Frissítve: 19:25

Biztonságosan két keréken

Közlekedésbiztonsági képzésen vettek részt a szabadkai Kizúr István Általános Iskola diákjai. Az Európai Mobilitási Hét keretein belül a tanulók a kerékpározás szabályait sajátították el.

Népszerű

Leégett egy autószerelő műhely Szabadkán

A villámgyorsan a helyszínre érkező tűzoltók már csak a környező épületeket tudták megvédeni a lángoktól. A tűz szerencsére emberi életet nem követelt, azonban a kár tetemes. Az illetékesek szerint nem önhiba, hanem elektromos zárlat okozta a tüzet.