Legutóbb Bogarason mutatták be előadásukat, ma este 9 órától pedig Oromon játszanak. Stábunkkal annak jártunk utána, hogyan indul a színészek napja, és mi történik a két előadás között.
A Magyar Nemzeti Tanács költségvetéséről, a kultúrát, az oktatást és a tájékoztatást érintő témákról, valamint személyi kérdésekről döntött ma az MNT a hetedik rendes ülésén, melynek napirendjén 87 pont szerepelt.
45 éves a délvidéki Tanyaszínház. A vándortársulat idén az Útkeresők című előadást játssza, ami Petőfi Sándor A helység kalapácsa című műve nyomán született meg, tekintettel a Petőfi bicentenáriumra. A próbák már megkezdődtek.
A magyar kormány megemelt keretösszeggel, 50 millió forinttal támogatja a határon túli professzionális magyar színházak és táncművészeti szervezetek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását.
Petőfi Sándor arcképét ábrázoló bélyeget bocsátott ki a Szerbiai Posta, amelyet a Magyar Szó Lapkiadó Kft. Forum nyomdájának bélyegosztálya nyomtatott ki.
A banjskai akcióról senkit nem tájékoztattam, sem a belgrádi vezetést, sem a koszovói szerb politikum képviselőit, az említettek semmilyen formában nem támogattak - ezt írta Milan Radoičić.
A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai több minősített lopás, minősített lopási kísérletek és lopási kísérletek gyanújával letartóztatta az 1985-ös születésű Szabadka környéki J. K.-t.
Holnap kezdik kifizetni a 16 éves és az annál fiatalabb gyerekeknek járó 10 ezer dináros egyszeri támogatást Szerbiában - egyebek mellett erről beszélt Siniša Mali a szerb közmédia műsorában.