Ha követeléseik nem teljesülnek, május 12-én pénteken a Köztársasági Elnöki Hivatal elé vonulnak. Szeretnének egyeztetni Aleksandar Vučić szerb elnökkel a mezőgazdaságban felmerülő problémákról.
A földalapú támogatások összege az idén is marad 9 ezer dinár, míg a fejőstehenek után járó támogatás összege tízezer dinárral növekszik. A szarvasmarha-tenyésztők a vemhes üszők beszerzésénél is támogatásra számíthatnak.
Tehenenként 240 kilogramm takarmánykukoricára pályázhatnak a gazdák november 23-ig, ugyanis az állam a köztársasági árutartalékokból 15 ezer tonna kukoricát bocsájt a tejtermelők rendelkezésére.
Szeptember folyamán, amikor az iskolák környékén végezték a forgalom fokozott ellenőrzését a szerbiai közlekedési rendőrök több mint 15 ezer szabálysértést állapítottak meg.
Megkezdődött a roaming-díjak csökkenése az EU és a Nyugat-Balkán országai között a 2022. december 6-án megtartott tiranai értekezleten aláírt nyilatkozat értelmében – közölte a Regionális Együttműködési Tanács.
Az Európai Unió teljes és feltétel nélküli együttműködést vár Szerbiától a szeptember 24-i banjskai események kapcsán, mondta Peter Stano, az EU szóvivője.
Ezt jelentette be Erdő Péter bíboros, miután Ferenc pápa fogadta őt Veres András püspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolitával közösen a Vatikánban.
Teljesen felkészült a fűtési idényre a Szabadkai Távfűtőművek Kommunális Közvállalat - áll a közvállalat szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
A nyugdíjasok mától duplán örülhetnek, hiszen mostantól érvényesek az új nyugdíjas kártyák, ráadásul 5,5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak Szerbiában.
A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai több minősített lopás, minősített lopási kísérletek és lopási kísérletek gyanújával letartóztatta az 1985-ös születésű Szabadka környéki J. K.-t.
Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükajánon 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.