Új keresztet állítottak Martonos határában a Tiszába fulladt emberek emlékére. A feszületet vasárnap Savelin Zoltán plébános áldotta meg. Emellett a martonosi temetőben is több felújítás valósult meg.
A nem megfelelő időjárási körülmények miatt idén nem volt a leglátványosabb a tiszavirágzás, viszont a megszokottnál jóval több napon át tartott rajzás.
Elkezdett virágozni a Tisza Magyarkanizsánál. A fővirágzás várhatóan kedden vagy szerdán lesz, akkor lehetnek majd milliónyian a násztáncot járó kérészek - legalábbis ezt várják a helyiek.
A hétvégén megnyitott a Tisza-parti medence Magyarkanizsán, ezzel pedig hivatalosan is kezdetét vette a strandszezon. De nem csak a medencékben, hanem a Tiszában is felfrissülhetünk a meleg nyári napokon, a Tisza-part is megszépült a közelmúltban.
A brazil együttes - a magyar válogatott szempontjából kedvezően - 30-27-re legyőzte a cseh csapatot a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában.
December 17-én szabadítsuk fel Belgrádot, Vajdaságot, Kragujevacot, Kruševacot és Kraljevot, ezt követően tavasszal pedig Újvidéket! Erre szólította fel a választókat szombat este a tartományi székvárosban tartott kampánygyűlésén Marinika Tepić.
A család és a hagyományos értékek védelme a legfontosabb - hangzott el a Nemzeti gyülekezés - Államalkotó erő nevű lista kampányzáró rendezvényén, Belgrádban. Az összefogás képviselői szerint Szerbia szent és a pártok felett áll.
Üzembe helyezték a szerb–bolgár gázösszekötő rendszert a Niš melletti Trupale falunál. Ezzel újabb alternatív földgázellátási útvonalat kapott az ország. A vezeték kiépítésének összértéke 94 millió euró volt.
Szerbia mellett Észak-Macedóniából, Bosznia-Hercegovinából és Magyarországról is érkeztek csapatok a megmérettetésre. A szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskolában 26 táncklubból mintegy 1000 versenyző mutatta be tánctudását.
Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.
A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.