Magyarország továbbra is kitart az azonnali ukrajnai tűzszünetet és a béketárgyalásokat szorgalmazó álláspontja mellett, amit minden fórumon képviselni fog - jelentette ki Gulyás Gergely Budapesten, a Kormányinfón.
Ha tűzszünet lenne Ukrajnában és megkezdődnének a béketárgyalások, akkor könnyebb lenne a gazdasági helyzet és az infláció is sokkal gyorsabban csökkenne 1-3 százalék közé.
Kéthetes tűzszünet kihirdetését javasolja Ferenc pápa a katolikus és ortodox húsvét és nagyhét ünneplésének idejére - közölte Leonyid Szevasztyjanov, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének elnöke.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök az e heti uniós csúcstalálkozót előkészítő videókonferencián vett részt Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, valamint a görög, a szlovén, a szlovák és a lett miniszterelnökkel közösen.
Szerbia gyásznapot hirdetett minden meggyilkolt emberért az Észak-Koszovói Banjskában, a megölt három szerb miatt, és a megölt koszovói rendőr miatt is - jelentette ki Aleksandar Vučić a Szerbiai RTV esti Oko című műsorában.
Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükaján 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.
A szebb iskolákért elnevezésű projekt keretében 200 drónt és 200 robotot adományoz a vajdasági iskolák informatikai szakköreinek a belgrádi és az újvidéki Rotary Club. 25 vajdasági óvoda bútorzatát is felújították.
Lendületben - mit tehetünk a kiégés ellen? címmel szervezett kötetlen beszélgetéssel egybekötött előadást az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete.
A mezőgazdasági helyzet és az együttműködési lehetőségek feltérképezése céljából baden-württembergi küldöttség érkezett Vajdaságba. A német delegációt a tartományi mezőgazdasági titkárság fogadta.