Ugrás a tartalomra
Fotó Videó

Duplázott A hallgatás poétikája – elkezdődött a Desiré
2023-11-18; 17:06

Bemutatóval indított a tizenötödik Desiré fesztivál Szabadkán. A Kosztolányi Dezső Színház A hallgatás poétikája című előadását Urbán András rendezésében a nyitónapon játszották először, majd rögtön utána, másodszor is.
Fotó Videó

50 éves jubileumát ünnepli az Újvidéki Színház
2023-10-28; 17:29

A jubileum kapcsán egy szűkebb körű tanácskozást tartottak, amelynek témája az ötven éve alakult színház múltja és jelene, majd ezt követően a színház előcsarnokában egy kiállítást is megtekinthetett a közönség.

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.