7 csapat mérte össze tudását a vasárnap megszervezett Moholi Parasztolimpián. A kérdés az volt, hogy melyik csapat teljesít a legjobban a rá váró feladatokat illetően. Emellett főzőverseny, gyerekprogramok is várták a Moholra látogatókat.
Tartalmas, egyszerre lényegre törő és előremutató, elemeiben jó humorú, vidám és ugyanakkor lényeges kérdéseket elemző és összefoglaló volt az idei évi miniszterelnöki beszéd. Mint mindig - írta Pásztor István közösségi oldalán.
Az építkezési engedélyekről, a vasúthálózatról, illetve a csatornahálózat kiépítéséről is beszélt parlamenti felszólalásában Újhelyi Ákos, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője.
Szerbia gyásznapot hirdetett minden meggyilkolt emberért az Észak-Koszovói Banjskában, a megölt három szerb miatt, és a megölt koszovói rendőr miatt is - jelentette ki Aleksandar Vučić a Szerbiai RTV esti Oko című műsorában.
Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükaján 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.
A szebb iskolákért elnevezésű projekt keretében 200 drónt és 200 robotot adományoz a vajdasági iskolák informatikai szakköreinek a belgrádi és az újvidéki Rotary Club. 25 vajdasági óvoda bútorzatát is felújították.
Lendületben - mit tehetünk a kiégés ellen? címmel szervezett kötetlen beszélgetéssel egybekötött előadást az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete.
A mezőgazdasági helyzet és az együttműködési lehetőségek feltérképezése céljából baden-württembergi küldöttség érkezett Vajdaságba. A német delegációt a tartományi mezőgazdasági titkárság fogadta.