Eddig 5 kilométert aszfaltoztak le az Y-ág utolsó szakaszából Szabadkánál, ezt a fázis december közepéig befejezik, a fennmaradó mintegy 4 kilométer kiépítéséről pedig most tárgyalnak.
Sokat hallani arról, hogy a házunkat legalizálni kell, de mi a van a köztulajdonban levő épületekkel? Gyakran azoknak sem rendezett a helyzete. Szabadka és Zenta ezt a gondot próbálja megoldani.
Miloš Vučević Szerbia miniszterelnök-helyettese, védelmi miniszter tegnap telefonon beszélt Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar honvédelmi miniszterrel, ma pedig olasz kollégájával, Guido Crosettóval egyeztetett a koszovói biztonsági helyzetről.
Aleksandar Vučić szerbia elnöke ma Moldovába utazott, ahol részt vegyen az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján, amit Moldova fővárosában, Kisinyovban tartanak meg.
Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.
A szerb fél a megbeszélteket kivétel nélkül teljesítette egészen a 2013-as brüsszeli megállapodástól kezdődően, Pristina viszont kerüli az egyetlen kötelezettségét, a Szerb Községek Közösségének megalakítását – hangsúlyozta Aleksandar Vučić.
A Sevilla 1-1-es döntetlent követően 11-esekkel felülmúlta az AS Romát a labdarúgó Európa-liga szerdai döntőjében, melyet a budapesti Puskás Arénában rendeztek.
Gyors és hatékony akcióval elkapta a szabadkai rendőrség azt a férfit, aki tegnap lábon lőtt egy 25 éves férfit Szabadka központjához közel egy gyalogátkelőn - írják tájékoztatójukban.