Ugrás a tartalomra
Fotó Videó

Kell-e maszk azoknak, akik felvették a vakcinát?
2021-02-03; 20:42

Az emberek mindig azt kérdezik, mikor vehetik le a maszkokat, mikor lehet már normálisan élni. Reméljük, hogy ez valamikor a közeljövőben megvalósulhat. Addig azt kell csinálnunk, amit elvárnak tőlünk.
Fotó Videó

Ezer felett a beoltottak száma Magyarkanizsán
2021-02-03; 19:14

Több mint ezren vették fel az elmúlt hetekben a koronavírus elleni védőoltást Magyarkanizsán, ebből 133-an már a második dózist is megkapta. Elsősorban a Gerontológiai Központ lakói, valamint az egészségügyi dolgozók vették fel már a második oltást.

A légszennyezés mindenkire veszélyes lehet
2021-02-02; 20:10

Erre hívták fel a figyelmet a magyar tisztifőorvos Facebook-oldalán. Jellemző például, hogy a légszennyezettség hosszú távon növeli a tüdőrák kockázatát, és a gyermekek fejlődését is több szempontból veszélyezteti.
Fotó

Szerbiai járványmutató: elhunyt 18 beteg, 1903 újabb fertőzött
2021-02-02; 15:39

Ismét emelkedett a 24 óra alatt újonnan beazonosított koronavírussal fertőzöttek száma Szerbiában. A 15 órai összesítés szerint 1903 személynél mutatták ki a vírus jelenlétét. Csak Vajdaság területén 344 újabb fertőzöttet vettek nyilvántartásba.
Fotó Videó

Véradási akció volt Tóthfaluban és Oromon
2021-02-02; 16:07

A két településen összesen 32 önkéntes véradó jelent meg, ami a vártnál is jobb eredmény - mondták az illetékesek. A következő akció holnap Horgoson a Művelődési házban lesz.

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.