Ugrás a tartalomra

Pásztor István és Magyar Levente sajtótájékoztatója Szabadkán

2019.11.22
22:51
2023.06.13
10:44
Forrás
Pannon RTV
- A Pannon RTV felvétele

Három új pályázatot nyitott meg a Prosperitati Alapítvány. Ebből kettő turisztikai, míg egy technológiai fejlesztésre vonatkozik - jelentette be ma Magyar Levente, magyar külgazdasági és külügyminiszter-helyettes, valamint Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Az új pályázatok mellett az illetékesek beszámoltak a gazdaságfejlesztési program eddigi sikereiről is.

Prosperitati Alapítvány
sajtótájékoztató
gazdaságfejlesztési program
Pásztor István
Magyar Levente

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.