Ugrás a tartalomra

Szól a kakas

2020.04.26
15:37
2023.06.13
10:44
Forrás
Pannon RTV
A Pannon Televízió dokumentumfilmje a szabadkai zsidóság és a helyi zsinagóga történetéről.

Az első zsinagógát Szabadkán még 1838-ban építették a hívek az akkori Zsidó, későbbi nevén Erdő utcában. Az 1900-as évek fordulóján már igencsak szűkösnek bizonyult az imahely a városban élő mintegy 3400 izraelita számára. A kor legismertebb építészeit kérték fel, hogy új zsinagógát tervezzenek a szabadkaiaknak. Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti műépítészek tarsolyában ekkor már ott lapultak a Szeged számára tervezett zsinagóga tervei. Miután a szegediek elvetették a javasolt szecessziós zsinagóga építését, azt Szabadkán kezdték meg. Az épület 1903-ban készült el, avatására szeptember 17-én került sor.

Rendező: Loboda Árpád
Operatőr: Miskolci Renato, Osztrogonác Andor
Vágó: Miskolci Renato
Közreműködött: Kovács Róbert és a Szabadkai Zsidó Hitközség, Szabadkai Történelmi Levéltár
Zene: Juhász zenekar (Szól a kakas már, Felvidéki gyűjtések)

Szól a kakas
dokumentumfilm
Loboda Árpád
szabadkai zsidóság
Zsinagóga
Kovács Róbert
Szabadkai Zsidó Hitközség

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.